A gyöngy karkötő jelenleg a divatvilág legfelkapotabb terméke. Vagy ez még mindig egy vallási kellék, mint a rózsafűzér, csak nagyiparilag gyártják? Rövid összefoglalónkból kiderül, hogy honnan ered a gyöngy karkötő és mi lesz a sorsa a jövőben.
Hogy megértsük a 21.sz emberének ragaszkodását és rajongását a gyöngy karkötőkhoz sokkal messzebről kell kezdenünk és nagyobb kultúrákat kell összefoglalni mint elsőre gondolnád.
A gyöngy karkötő első ismert formái
Az 1960-as években végzett ásatások bizonyították be, hogy i.e 5-4 évezredben a Kelet kínai és délekeleti kultúrkörben már létezett és viselték az emberek. Szimbolikája nem teljesen ismert, de következtetnek rá, hogy a vallás volt az elsődleges használata.
Innen egy nagy ugrással, pár évezredet magunk mögött hagyva továbblépünk a vallási kultúrákra, ahol megnézzük, milyen formában és néven használták (használják) az emberek.
A Budhista imafüzér
A mála a hindu vallásból eredeztethető innen vették á a Tibetiek.
A világ vallásaiban használatos imafüzérek, szinte mindegyike, a hindu málára vezethető vissza, mivel a használata történelmileg a legrégebbi. Segítségével számolni tudják az elmondott matrákat. Formailag nagyon egyszerű. A leggyakoribb mála a 108 szemes. A 108-as számnak vallási eredete van. De léteznek 108-54-27-21 szemből álló málák is. Viszonyításként egy gyöngy karkötő általában 25 szemből áll. Ezeket, méretüktől függően, különféle mantrákhoz használják A megtisztuláshoz például hegykristály, gyöngy alapanyagú, de különféle jelentése van a csont (emberi csonti is lehet), rózsafa vagy türkiz szemekből álló máláknak. A modern gyöngy karkötő alapanyagok nem minden esetben követik a régi anyagokat.
Ha tovább utazunk a világba belefutunk a muszlim imafüzérbe
Ez a „Tespih”-be. Ezt férfiak hordják, lóbálják a kezükben. Imaidőszakban ez sokkal gyakoribb, mint a hétköznapi életben.
Ez 99 gyöngyből áll, de létezik 33 gyöngyös alkalmi változata. Nem ritka a nagyon különleges 500 vagy 1000 gyöngyből álló dervis olvasó, amit csak kolostorokban vagy halotti szertartásokon vesznek elő
A tesphi viselésének, hordásának rengeteg szabálya van, de ma már csak kevesen ismerik. Az imádkozáson kívül külön jelentése van ha valaki lóbálja és közben belép egy helységbe. Ez akár egy káromkodással is felér annak, aki kismerik a tesphi viselésének szabályait
Mint moinden ősi dolog, ez is beépült a modern világ szimbolikái közé mint a gyöngy karkötő. Sokan divatos kiegészítőként, vagy a férfiasságot szimbolizáló kellékként tekintenek rá, ami jól áll az utcán a kézben, vagy a kézre tekerve
Összefoglalónk harmadik részével, meg is érkeztünk, kultúrkörünkben talán mindenki által legjobban ismert rózsafüzérhez.
A gyöngy karkötő egy modern rózsafüzér?
A rózsafűzér (latinul rosarium, lefordítva szentolvasó) a katalikus egyhézban az imádság egyik közkedvelt formálya. A lényege, hogy bizonyos imákat, meghatározott számban és sorrendben kell elmondani.
A vallásgyakorlók szerint a rózsafüzér egyszerűségébe van sűrítve az evangélium üzenetének mélysége, melynek mint egy rövid összefoglalása jelenik meg.
A katolikus egyháznál sincs másként mint a muzulmánoknál, vagy a hinduknál. A rózsafűzér felépítése egyszerű, általában fagolyókból vagy gyöngyökből áll és ez van összekapcsolva lánccal
Sokat kritizálták a rózsafűzért és a rózsafüzér imádságot. Imamalomnak csúfolják. Akik sokat imádkoznak erre azt válaszolják, hogy ez valójában egy meditatív imádság, aminek a lényege nem a kimondott szavakon van.
Ebből a három vallásból is látszik, hogy a gyöngy karkötők eredete honnan származtatható. Mindig is az emberek lelki megtisztulását kapcsolták össze és ezen keresztül várták illetve még ma is várják a test gyógyulást.
Ha fogyókúrás vagy szerelem karkötőt hirdetnek, jusson eszedbe, hogy nem a gyöngy karkötő fogja megoldani a testi problémádat, hanem a hit ami belülről fog meggyógyítani.
Ahhoz, hogy bizzál magadba és a hited ne veszítsd el kell valami ami nap mint nap figyelmeztet erre. Ezek a mai modern gyöngy karkötők sok ember számára ezt a szerepet töltik be