Az elmúlt időkben megszaporodtak a közösségi oldalakon feltűnő hírességek akikneka csuklóján vékony piros karkötő látható a csuklójukon. Nem csak olyanokon látni, akik mélyen vallásosak, vagy ahhoz az irányhoz tartoznak, hanem mindenki előszeretettel hordja a piros karkötőt.
A kutatást a hinduizmusnál kell kezdeni. Ebben a vallásban ez a karkötő védelmező és rontás ellen iszerepet tölt be. Selyemzsinórból vagy szallagokból készül. A férfiak a jobb a nők a bal csuklón hordják. Sokszok a közösség papja, vagy a család legerősebb, általában férfi tagja köti fel a karkötőt a védelmezésre vagy mentorlásra szoruló családtag csuklójára. Testvéreknél is ezzel fejezik ki, az egymásra utaltságot és a mély, egymás iránti tiszteletet.
Házassági szertatásoknál piros karkötő kerül a vőlegény és menyasszony kezéri. Igy kötik össze lazán a zsiórral. Előfordul, hogy tárgyakra is teszik, ha az fontos szerepet tölt be a család életébe.
A média által a piros szín terjed el, de találkozhatunk kék, sötétzöld, sárga, vagy ezek keverékével is
A piros karkötő a Dzsanamizmusban
Ebben az indiai vallásban, ezeket a fonalakat a raksapotli-nak hívják. Legtöbbször itt is piros színűek és csuklóra kötik és védelmezpő szerepet tulajdonítanak neki
A kereszténységben
A keresztény hívők a bal csuklón viselik a piros karkötőt. A vörös szín a tüzet (Szentlélek), a vért ( Krisztus uruk vérét) és a Pünkösdöt szimbolizálja.
A piros karkötő a zsidó vallásban
Ebben a kultúrában a skarlátszínű és karmazsinvörös fonálra talizmánként tekintenek. Arra szolgál, hogy megvédjék a balszerecsétől a viselőjét. Itt még kiegészül hét csomóval és a bal csuklón viselik. Manapság Izaralelben, Jeruzsálem óvárosában, turistáknak és zarándokoknak árulják a skarlátszínű fonalat. Az 1990-es évek végén nagyon népszerűvé vált a nem zsidó sztárok körében is . Madonna, Leonardo DiCaprio és sokan mások is viselték.
A budhizmusban
A budhizmus nagyon szerteágazó irányzataiban is nagyon sokféléle jelentéssel bír a piros karkötő. Rendszerint védelmet tulajdonítanak neki, pozitív energiát sugárzónak és szerencsét hozónak érzik. Itt is a bal csuklón viselik, amit ők a fogadó oldalnak vélnek. Így biztosítják, hogy nagyobb szerencse és bőség érje a viselőjét.
Kaphatják egy hosszabb vallási elvonulás végén, vagy vallási ceremóni során áldásként. Thaiföldön egy nagyon hosszú fonalat áldanak meg és ezután, a szerzetesek osztanak szét a hívők között.
Aki hordja mindig emlékezteti, hogy gyakorolja a könyörületességet és a helyes beszédet és magatartást. Segít a helyes útra térni ami a célhoz vezet.
Itt a piros karkötő nem egyeduralkodó. Találkozhatunk többféle színnel. A kék képviseli a békét, nyugalmat és bölcsességet. Mivel úgy vélik, hogy ez a torok-csakrához kötődik, erősebb kommunikációs képességet tesz lehetővé a hordása.
A többszínű karkötők manapság egyre népszerűbbek. Magukba foglalják az összes szín erejét, és az univerzum tökéletességét képviselik. Az életben az összes, méretétől és jelentőségétől független dolog egymásba fonódását szimbolizálják.
Ha ezekután szeretnél egy piros cérnakarkötőt, válogass kedvedre a kínálatunkból
Photo by Alessio Lin on Unsplash